Dunántúli Napló

2010. szeptember 9. (csütörtök)
Ádám

Lemondott a csődben lévő János kórház főigazgatója

, Legutóbb frissítve: 2004. november 17. 15:55
Azonnali hatállyal lemondott posztjáról szerdán a János kórház főigazgatója, Nagy Péter Pál. Ikvai Szabó Imre, a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke elmondta, hogy a testület csütörtöki ülésén javaslatára várhatóan többségi szavazással jóváhagyja majd, hogy közös megegyezéssel megszűnjön a főigazgató közalkalmazotti jogviszonya.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A szabad demokrata politikus kifejtette, hogy a főigazgató 1995  óta dolgozik a jelenleg gazdasági válságban lévő kórházban.  Hozzátette: távozásával lehetővé teszi azt, hogy a válság után egy  új menedzsment konszolidálja az intézményt. 

Az elnök korrektnek tartva a főigazgató lépését, tudatta, hogy  az intézmény eddigi menedzsmentjének külső és belső okok miatt nem  volt módja a kórház konszolidálására. Ikvai Szabó Imre szerint nem  szokatlan a fővárosi önkormányzat gyakorlatában az, hogy egy csődbe  került intézmény vezetője távozásával helyet teremt az új vezetés  számára. 

Az elnök hangsúlyozva, hogy sok fővárosi kórház anyagi válságban  van, megjegyezte, hogy a János kórház adósságállománya már  meghaladta a 100 millió forintot, ezért is neveztek ki korábban a  csődhelyzet kezelésére egy biztost. A konszolidáció módjára  várhatóan rövidesen javaslatot tesz a csődbiztos. 

A kórház vezetését az új főigazgató pályázat útján történő  kiválasztásáig a bizottság elnöke egy másik intézmény vezetőjére  bízná. A gazdasági igazgatói posztra ugyanis nemrég pályázatot írtak  ki, az orvos-igazgató pedig "menesztés alatt áll" - jegyezte meg az  elnök. vissza
  • A+
  • A-
  • P