Teliholdfutam a Futóművekkel
A verseny a Bazilika alatti kivilágított Sötétkapu elől rajtol este tízkor, a négy- és tíz kilométeres mezőny résztvevői a ma már kivilágított alagúton átfutva tehetik meg az első métereket. Következik a Víziváros, majd a a kerékpárútr, ahol a táv nagyobbik része abszolválható/teljesíthető. A több éve rendezett Dunaparti Futópartik ezen fordulójára egyre többen látogatnak el a környező településekről, Budapestről és a Felvidékről.
A Duna-parti éjszakai futóverseny ötletének megszületéséről Érdy Gábor szervező elmondta: bár a hazai futóverseny-naptár tavaszi és őszi főszezonja zsúfolásig van különféle versenyekkel, egy hétvégére 3-4 esemény is jut. A köztes szezon viszonylag üres, az éjszakai időpont ötletét a júliusban jellemző hőség, az éjszakai futóversenyek kevés száma hozta. Szerepet játszott benne egy személyes, hollandiai futóélmény is, egy váltóversenyen két nagy egyetemi városa között a 24 fős csapatok éjfélkor rajtoltak. Az ott tapasztalt hangulatot szeretnénk Esztergomban is felidézni.
vissza
- A+
- A-
- P